2009. december 6., vasárnap

Most érdemes Növekedési Részvényalapba fektetni!

Magyarország 2010 nagy nyertese lesz! - Minket istenít a Merrill Lynch

A konszenzusnál magasabb 2010-es növekedésre számít a Merrill Lynch ma kiadott elemzése az EMEA (fejlődő európai országok, Közel-Kelet és Afrika) régióra vonatkozóan. Ezen kívül több befektetési sztorit is látnak még az elemzők.
Egyes országok fejlődőből fejlett országgá avanzsálhatnak hivatalosan is, aminek következtében sok befektetési alap "szabadulhat rá" a piacaikra.

Csehországról, Lengyelországról és Magyarországról a Merrill Lynch azt gondolja, hogy a világ fejlődő országai közül a legegyértelműbb kovergencia-sztorit kínálják, hiszen néhány éven belül mindegyikük beléphet az ERM II rendszerbe, majd pedig az eurózónába. Ezzel pedig hirtelen nagyon sok tőke szabadulhat ránk, ami a részvényárakban nagyon komoly felértékelődést hozhat.
Figyelembe véve, hogy Görögország, vagy Ciprus részvénypiaca milyen ralit produkált, amikor beléptek az ERM II rendszerbe, a Merrill szerint az itteni kilátások is igen fényesek:















A két ország részvénypiaca kb. 300%-ot emelkedett 2 év alatt!

A Merrill elmondása szerint különösen kedveli hazánkat a régiós országok közül, a szakértők szerint Magyarország költségvetési helyzete hatalmasat javult, ezért mindenki számára itt az idő áttekinteni, hogy érdemes-e ide befektetni. Az elemzők úgy látják, hogy hazánk már 2011-re teljesítheti az ERM II-be való belépés előzetes elvárásait, 2013-tól pedig a régióból elsőként (Csehország, Lengyelország és Magyarország közül) akár bevezetheti az eurót is. Gazdasági növekedésünk a Merrill szerint jövőre 0.2%, 2011-ben azonban már 4.5% lehet, részben annak köszönhetően, hogy a hazai fogyasztók újra aktivizálják magukat.

Mit mond a Merrill a magyar gazdaságról?


A Merrill Lynch elemzői már több hónapja kedvező véleménnyel vannak a magyar gazdaság kilátásairól. A pozitív megítélés elsősorban a magyarországi költségvetés erős helyzetével magyarázzák a londoni szakértők. Jövőre világelsők lehetünk a költségvetési egyensúly tekintetében, ami megalapozhatja a 2011-es fiskális lazítást, és így a gyors növekedést - írták októberi elemzésükben.


(forrás: Portfolio.hu)
A fent megjelenő valamennyi információ kizárólag tájékoztatásul szolgál. Törekszem ezen információk folyamatos frissítésére, ugyanakkor semmiféle felelősséget nem vállalok az információk esetleges hiányosságai, vagy pontatlanságai miatt, továbbá ez alapján hozott befektetői döntésért, és annak következményeiért! Azt itt leírtak nem minősülnek befektetési ajánlásnak, ajánlattételi felhívásnak, illetve befektetési tanácsadásnak sem!