2009. december 21., hétfő

Újra 0% a kamatadó!!!






















2010-től lehetősége nyílik mindenki számára, hogy a megtakarításuk után ne kelljen 20% kamatadót fizetni!

Az újítás lényege, hogy adókedvezményben részesülnek mindazok, akik vállalják, hogy nem 1-2 hónapra, vagy 1 évre kötik le az összegyűjtött vagyonukat, hanem a megújuló lakossági betétek helyett egy úgynevezett helyezik el pénzüket.










Leginkább azoknak érdemes ezt a megtakarítási formát választaniuk, akik legalább 5 éves befektetési időtartam mellet döntenek, hiszen ez esetben egyáltalán nem kell adót fizetnie a megtakarítónak, és ezzel összességében 20%-os kamatadó fizetéstől mentesül, ahhoz képest, ha például a lekötött betétek hagyományos formája mellett dönt.
Kamatadó kedvezményben részesülhetnek azok is, akik nem tudják a befektetések ötéves időtartamát magukra vállalni, ám mégis hosszabb távon gondolkodnak: a 3 és 5 év közötti befektetők esetében a szokásos összeg felét, azaz 10% adót kell fizetniük a kamat vagy hozam után.

Ügyfél nem vállal kötelezettséget:

A konstrukció lényegében mindenkinek előnyös, hiszen még ha időközben szükség is van a pénzre, akkor sem lesz hátrányban az ügyfél a normál befektetési számlához képest. Ha az ügyfélnek a befizetés évét követő 5. év letelte előtt szüksége van a teljes megtakarítására vagy annak egy részére, akkor a számla megszűnik, és ugyanúgy, mint más, a főszámláján keletkezett nyereségnél, a TBSZ-en lévő állományából a befizetett összegen felüli részre 20%-os adót kell fizetnie. Azonban a befizetést követő 3. év elteltével ez az adómérték csak 10%, az 5. év elteltével pedig nem kell adót fizetnie. Ezen kívül a befizetés évét követő 3. év végén dönthet arról, hogy a TBSZ-en elhelyezett megtakarítását részben szeretné csak felvenni - a számla megszűnése nélkül. Tehát a normál számlához képest a TBSZ számos előnyt biztosít az Ügyfél részére.

A tartós befektetési számla nem csak az adókedvezmény miatt vonzó, hanem azért is figyelemre méltó, mert az itt elhelyezett, önkéntes megtakarításból származó összeg befektetéséről mindenki saját maga dönthet, és bármikor megváltoztathatja annak összetételét, azaz az eddig megszokott módon kezelheti saját portolióját.

Például bármikor megváltoztatható az értékpapír számlán az értékpapírok típusa, vagy a betétes számlán az elérhető betétek futamideje, azaz ezen a számlán ugyanúgy kezelhető a megtakarítás, mint ahogyan erre eddig is lehetőség volt.

Akár folyamatos likviditás:

Ha Ön minden évben nyit TBSZ-t, és azon helyezi el megtakarítását, akkor a 6. évtől minden évben, az éppen lejáró TBSZ-en megtakarított összeghez adómentesen férhet hozzá, így folyamatos adómentes likviditásra számíthat.

Fontos tudni, hogy:

- a Tartós Befektetési Számla nem jelenti azt, hogy ilyenkor végérvényesen lemond sok évre a pénzéről a befektető. Szükség esetén dönthet úgy is, hogy kiveszi a pénzét a számláról, tehát nem korlátozza ebben semmi. Legfeljebb az ésszerűség, miszerint ez esetben ki kell fizetnie a megszokott 20 százalékos kamatadót.
- Ez a könnyítés csak akkor jár, ha a befektetett összeg 25 ezer forint felett van, amely lehet bankbetét, állampapír és befektetési jegy is.
- Számlára kizárólag forintban denominált befektetések helyezhetők.

Eddig kamatadó-mentességet biztosító termékek, szolgáltatások:

- Életbiztosítások (10 év után kamatadó-mentes)
-Önkéntes Nyugdíjpénztárak (10 év után kamatadó-mentes a hozam, a tőke speciális szabályok szerint vehető ki később)
- NYESZ számla (Nyugdíjas életkor kamatadó-mentes)
- Start-számla (újszülöttek nevére nyitható speciális megtakarítás, a nagykorúság elérésekor kamatadó-mentes)

Bővebb információért kérem, hívjon fel!
A fent megjelenő valamennyi információ kizárólag tájékoztatásul szolgál. Törekszem ezen információk folyamatos frissítésére, ugyanakkor semmiféle felelősséget nem vállalok az információk esetleges hiányosságai, vagy pontatlanságai miatt, továbbá ez alapján hozott befektetői döntésért, és annak következményeiért! Azt itt leírtak nem minősülnek befektetési ajánlásnak, ajánlattételi felhívásnak, illetve befektetési tanácsadásnak sem!